2013. június 19. szerda - Gyárfás, Szorina

Valkó Dávid 2012. augusztus 16. | 05:39

Mauritius: luxus - természetesen Donna Toscana Mozdulatlan vitorla az öbölben Bécsi séták egy legendás királyné nyomában

Fiatal és nyüzsgő

Izrael elsőként modern arcát mutatja felém. Az ország második legnagyobb városát, Tel-Avivet 1909-ben néhány zsidó család alapította az ősi Jaffa város szomszédságában. Az azóta eltelt száz évben a város olyan mértékű növekedést élt meg, hogy mára Izrael gazdasági és kulturális központjává vált. Hatalmas felhőkarcolók, csillogó üvegpaloták, impozáns szállodák nőnek ki a földből a Fekete-tenger partjától ameddig a szem ellát. "A város, amely sosem pihen." - mondják Tel-Avivról, s ez nem túlzás. Nyüzsgő, lendületes, fiatal, utcáit mindenfelé zsúfolt bárok, éttermek, kávézók uralják. Igazi metropolisz. Ha valaki egy csoda folytán hirtelen idecsöppenne, meg sem tudná mondai, hogy New Yorkban, Londonban vagy Tokióban jár-e.

Kipihenve az utazás fáradalmait, mi is fejest ugrunk Tel-Aviv hömpölygő éjszakai áradatába. Vendéglátónk a város egyik legújabb és legfelkapottabb éttermébe, a Pashaba kalauzol minket. A törökös név ellenére ez nem egy sarki gyrosbüfé, épp ellenkezőleg, igazán igényes, modern és különleges. Meg sem lepődöm, mikor a bejáratnál, akárcsak az amerikai filmekben, két hatalmas, fekete ruhás testőr vizsgálja az érkezőket. Ez ám az exkluzív hely - gondolom magamban, de később megtudom, hogy minden közösségi intézmény kapujában végeznek ilyen vizsgálatot a terrorizmus elleni harc jegyében. Nekem ugyan még idegen a helyzet, de a helyiek már olyannyira hozzászoktak az ellenőrzésekhez, hogy úgy mennek át rajta, mint más egy forgóajtón. Mi is gond nélkül bejutunk, s máris a mártogatós előételeket majszoljuk, majd következnek a vegyestálak, a különböző deszszertek, végül egy forró mentateával készítjük fel gyomrunkat a nyugodt éjszakára.

Élő viszályok, ősi emlékek

Másnap dél felé vesszük az irányt, de kicsit letérünk a tervezett útról. Ezt is látnod kell, hogy megértsd Izraelt - mondja idegenvezetőm, Haim Klein, ahogy a Gázai-övezethez közeledünk. Látod ott azt a várost? Az Gáza. - folytatja - Látod felette azt a léghajót? Hát nem turistákat szállít, az biztos. Onnan figyelik az övezetet - magyarázza. Tőlünk balra van Sderot, ide szoktak leesni rakéták, de nem kell félni, nem veszélyes - nyugtatgat tört magyarsággal Haim. Később, a hazafelé vezető repülőúton a kezembe kerül a Jerusalem Post aktuális száma, amely szerint azon a héten, amíg Izraelben voltam, ötven rakétát lőttek át Izraelre a Gázai-övezetből.

A hadviselt területet gyorsan magunk mögött hagyva folytatjuk utunkat dél felé. A 34-es utat egyre ritkábban szakítják meg az egyre kisebb települések. A fák, a bokrok szép lassan eltűnnek, a zöldes színárnyalatokat felemészti a homokkő sárgája. Ez már a Negev-sivatag. Kietlen és kopár, mégis magával ragadó. A változatos formák, a kanyargó ívek, a barna szín milliónyi változata nem hagyja pihenni, folyamatosan kápráztatja a szemet. Itt nincsenek trópusi zöldek, azúrszín kékek, giccsbe hajló színek, itt maga a föld az, ami szépséget teremt. Az ember esztétikai érzéke letisztul, és megtanulja értékelni az alapvető szépséget: a formát.

A természet egyik legszebb sivatagi képződménye a Makhtesh Ramon. A több millió évvel ezelőtt keletkezett szurdok 40 kilométer hosszú, 9 kilométer széles, legmagasabb pontja pedig több mint ezer méter magasan fekszik. Látogatóközpontja viszont csak egy rövid kitérőnyire található az autóúttól, így kár lenne kihagyni. Geológiai bemutatók, makettek és videovetítés is várja az érdeklődőket, ám engem mindennél jobban érdekel a lenyűgöző panoráma. Az épület lépcsőjét megmászva előbb egy fedett kilátóba érkezünk, majd onnan továbblépcsőzve a központ legmagasabb pontjára jutunk, ahonnan holdbéli táj tárul elénk. Leírhatatlan, fantasztikus a kép, mintha nem is a Földön járnánk: egymásba folyó fekete, sötét- és világosbarna foltok, cikázó vonalak, kopár sziklacsúcsok váltakoznak egész a horizontig. Hátborzongatóan idegen és különleges, a természet grandiózus művészeti alkotása ez a terület.

A szurdok termetes hegyoldalai még kilométerekről is látszanak, úgy merednek az égnek, mintha egy természet alkotta vár falai volnának. Azon sem csodálkoznék, ha tiszta időben a több mint száz kilométerre fekvő Timna Park területéről is láthatóak lennének vonalai. A nagyjából 30 km2 területű parkot sajnos nincs időnk bejárni, pedig az egyiptomi időkből ismert, hatezer éves rézbánya kútszerű tárnáiból nagyjából nyolcezret számlálhatnánk itt össze. Keseregni azonban nincs okunk, hiszen a Salamon király oszlopai néven ismert természeti képződmény lábainál is szájtátva állunk, nem is beszélve a szikla oldalában található ókori egyiptomi templomról, amely a Kr. e. XIII-XII. századból származik.

Luxus a sivatagban

A következő reggelen már csak pár kilométer választ el minket Izrael legdélibb pontjától, a Vörös-tenger partján fekvő Eilattól. A város úgy nő ki a sivatagból, mintha a teremtő tévedésből egy ékkövet ejtett volna a homokba. Amint átlépjük Eilat határát, megfeledkezünk arról, hogy sivatagban vagyunk: hatalmas luxusszállodák, zöldellő parkok, pálmafák által szegélyezett bevásárlóutcák, szórakoztatóközpontok, éttermek, bárok, tengerparti sétány. Éjjel fények, csillogás, pompa, nappal homok, tengerpart és napsütés. Ha egy fiatal izraeli filmes egy floridai történetet álmodna a vászonra, itt egészen alacsony költségvetésből megalkothatná.

Ezért a panorámáért megéri kockáztatni - Lapozzon!

következő oldal

  Médiaajánlat Adatkezelésről Jogokról Alapelvek Partnereink Impresszum