Tata
Öreg-tó Club Hotel
Fedezd fel Tatát nyáron, a vizek városát nagy kedvezménnyel az Öreg-tó Club Hotel jóvoltából, mely az Öreg-tó partjától 300 méterre, gyönyörű természeti környezetben fekszik! AJÁNDÉKKAL és HÉTVÉGI FELÁR NÉLKÜL!
2 éjszaka szállás, félpanzióval, 2 fő részére
38 800 Ft helyett
19 200 Ft
Részletek
Egy négynapos hosszú hétvége alatt csak ízelítőt kaphatunk a Baltikumból, de ez éppen elég arra, hogy felismerjük: számtalan rejtett szépséget tartogat. A régi Hanza-város, Riga az első úti célunk, amely az évszázadok alatt méltán érdemelte ki a "Baltikum Királynője" címet. Lettország fővárosát Albert brémai püspök alapította 1201-ben, a Daugava folyó torkolatánál. A város fő nevezetessége a dóm, amely a világ egyik legnagyobb, 7000 sípból álló, mechanikus templomi orgonájával büszkélkedhet, illetve a gótikus Szent Péter-templom, mely 123 méter magas tornyával a város egyik jelképe.
A hangulatos, egymásba nyíló belső terekkel tarkított János-udvar mellet elhaladva a Szent Jakab-, valamint a Szent János-templomhoz jutunk. Szomszédságukban egy gazdagon díszített építészeti remekmű fogad: a Feketefejűek (vagyis a nőtlen kereskedők céhének) háza, mely nevét onnan kapta, hogy az egyesület patrónusa Szent Móric volt, akinek neve a mór 'fekete' szóból ered. Két céhpalota szomszédságában a Macskaház látható, amelyet a tetejére erősített, görbe hátú bádogmacskáról kereszteltek el.
A különleges alkotást egy kereskedő készíttette bosszúból, miután nem vették fel a céhbe, ezért a tagoknak azt kívánta, csússzanak le a macska domború hátán, azaz menjenek tönkre. A régi és az új negyedeket látványos sugárutak kötik össze és csendes parkok választják el. A szűk utcákon bolyongva, a macskaköveken botladozva egy különleges épületegyütteshez érünk, amelyet a helyiek csak "Három fivér" néven emlegetnek. A három különböző alakú, gótikus épület jelenleg lakóházként szolgál. A régi várból teljes épségében megmaradt Svéd-kapu hatalmas boltíve mellett elsétálva a Szabadság emlékművéhez érünk. Úgy látszik, a hármas szám itt mindenütt visszaköszön: a szabadságot jelképező robusztus nőalak is egy három aranycsillagból álló ívet tart a kezében, Lettország három tájegységét (Kurzeme, Vidzeme, Latgale) szimbolizálva.
Kosztümös sétákMásnap Bauska felé vesszük az irányt, hogy megcsodáljuk Lettország "barokk gyöngyszemét", a Rundalei-kastélyt, a "kis Versailles"-t. A pompás és elegáns helyiségek teljesen elkápráztatnak, s külön ismertetőt kapunk a legyező használatáról is, mely a XVIII-XIX. században jött divatba Európában, és az elegáns hölgyek nélkülözhetetlen kellékévé vált. Meglepetésünkre az egyik teremben útitársunkat korhű grófi ruhába bujtatják. A gallér nélküli, hosszú ujjú, szorosan testre simuló kabátban úgy néz ki, mintha valami kosztümös filmből lépett volna elő. A gombos kabát bársonyból, selyemből és brokátból készült, a mandzsetta alól hófehér csipke bújik elő. A kabáthoz kicsit rövidebb, de hasonló szabású mellény illik, gombokkal, zsebbel. A cipők sem emlékeztetnek a mai lábbelikre, azok is brokátból, damasztból készültek és csatokkal, szalagokkal záródnak. A korhű öltözet mellé még egy kis tánctanulás is jár: idegenvezetőnk a híres korabeli francia tánc, a menüett alaplépéseit próbálja megtanítani nekünk...
A menüett játékos, vidám dallama még mindig a fülünkben cseng, amikor a közeli Mezotne-kastélyba érünk, melynek minden egyes szobáját más-más stílusú berendezéssel tették lakájossá.
Utána Rigában a Zeppelin léghajók egykori hangáraiból kialakított, zárt piac következik: a csarnok mindenkit ámulatba ejt. Órákon át bolyongunk benne, s bizony gyakran elcsábulunk egy-egy pultnál az ínycsiklandó, jellegzetes helyi specialitások láttán. A hal itt minden formában megtalálható: nyersen, szárítva, füstölve, fagyasztva vagy konzervként. A kaviárról se gondolnánk, hogy ennyi fajtája létezik, s míg nálunk apró tégelyekben árulják, itt kimérve, akár kilóra is megvásárolható. A vörös kaviár nagy üvegekben is beszerezhető, a fekete viszont még itt is ritka, némelyik fajtának az ára az aranyéval vetekszik.
A különböző húsárukból, sajtokból és mézből is elképesztő a kínálat. A pékáruk közül a fekete kenyér talán a legjellegzetesebb, mely első ránézésre olyan, mintha megégették volna, de az íze nagyon finom, kissé savanykás, hasonlít a német kenyerekre. Mi elsősorban a híres "fekete balzsam" miatt látogatjuk végig az idős asszonyokat: ez az erős, gyógynövényekből készült, 45%-os alkoholtartalmú főzet a mi Unicumunkhoz hasonló. Egy barna kerámiából készült edényben árulják, rajta fekete címke, arany betűkkel. Leginkább kávéba csepegtetve ajánlják, de pálinkával keverve is iható... Persze rábukkanunk a helyi jellegzetes szuvenírekre is, köztük az államfők arcképével ellátott vagy Mici Mackót ábrázoló matrjoska babákra.
A Baltikum bőségszarujaMásnap Észtország fővárosába, Tallinba utazunk. Kulturális örökségeit és látnivalóit tekintve a három Balti ország fővárosa közül talán ez a leggazdagabb. Óvárosában középkori falak, kövezett utcák váltják egymást. Az ismerkedést az úgynevezett Toompea-n, a Dóm-hegyen kezdjük, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a városra: a piros háztetők tengeréből a Szent Olaf-templom tornya bújik elő. A Szűz Mária dóm (Toomkirik) egyedülálló, fából faragott címergyűjteményét sem hagyhatjuk ki, ilyet másutt nemigen találunk.
Egy kis téren húzódik meg mesébe illő, aranyozott hagymakupoláival az Alexander Nyevszkij pravoszláv katedrális, vele szemben, az egykori várpalota helyén a Miniszterelnöki Hivatal áll, mely kissé furcsán hat rózsaszínűre pingált falaival. A várkastély jelenleg az észt Parlamentnek ad otthont.
Igencsak meglepődünk a két sárkány láttán - Lapozzon!következő oldal
Forrás: Világjáró
További képek megtekintéséhez kattintson ide:
Elképesztő dologra bukkantak a kutatók
Soha ki nem fosztott templomokat rejthet egy most felfedezett ősi kambodzsai város, amelyre kutatók egy nemzetközi csoportja bukkant új, légi lézertechnológia segítségével.
A bécsi lett Európa legjobb állatkertje
Ismét a Schönbrunni Állatkert büszkélkedhet az "Európa legjobb Zoo"-ja címmel, amelyet harmadszor nyert el egymás után. A kutatással és a fajok gazdagságával előzte meg Lipcsét és Zürichet.