2013. május 26. vasárnap - Fülöp, Evelin

Flatsker Anett 2012. augusztus 09. | 05:36

Budapest By Liszt - Fotók Festők, fürdők, fesztiválok - hangulatos Kaposvár Van még remény a Kancsendzöngán? Hippokratész nevében

Világjáró: A tervezett három évből mindössze egy év lett. Mi történt?

Enyedi Katalin: Túl sokat vállaltam. Úgy gondoltam, elmegyek az összes olyan helyre, amit valaha szertettem volna megnézni a világban. De annyi mindent láttam, annyi élmény ért, hogy egy idő után nem tudtam feldolgozni. Az ember általában elmegy két hétre nyaralni, és arról beszél egész évben, én pedig egy teljes évig voltam távol. Akik párosan kelnek útra, azoknak bizonyára könnyebb, hiszen nincsenek ennyire magukra utalva. Kimerített, hogy állandóan figyelnem kellett a pénzemre, vigyázni az irataimra, az értékeimre, és senkiben sem bízhattam.

Hol töltötted ezt az egy évet? Merre jártál?

Először Szlovákiába utaztam vonattal, majd Ukrajnába, ahol Lvovban és Kijevben jártam. Ezután Oroszország következett, ahol Moszkva környékét, a híres Aranygyűrű városait jártam sorra. Szentpétervár után Szibériába utaztam. A Bajkál-tó környékén egy hétig túráztam, gyönyörű volt. Onnan továbbutaztam Mongóliába, bár ezt nem terveztem előre, de Moszkvában beszélgettem egy lánnyal, aki azt javasolta, ne hagyjam ki. Igaza volt, meseszép ez az érintetlen, végtelen táj. Ezután Kína következett. Nagyon változatos ország. Peking és Sanghai mellett meglátogattam több kisebb falvat is, valamint a Selyemút kínai szakaszát Ürümcsinél. Aztán Tibetbe vonatoztam, bár ettől kicsit tartottam is, mert mindenkitől csak rosszat hallottam róla. A kínai fennhatóság ellenére a tibetiek büszkék arra, amijük van. Láttam egy idős nénit, aki imádkozott, közben odalépett hozzá egy kínai katona és arrébb rúgta. A néni feltápászkodott és megáldotta a katonát. A tibetiek azt vallják, a kínaiak nem tudják, mit cselekszenek, ezért nem is haragszanak rájuk.

Tibet nagy hatással volt rád?

Igen. Amint megérkeztem, az első helyi, akivel beszédbe elegyedtem ajánlott egy kolostort, hogy feltétlenül nézzem meg. Másnap hajnalban már egy rozoga buszon ültem, egyedüli európaiként, s a hegyekbe tartottam - bár fogalmam sem volt, pontosan hová. Minden utas énekelt, kántált, különös, de nagyon jó hangulat uralkodott körülöttük. Az apró, hegyi kolostorban buddhista papok meditáltak. Az ide tartó tibetiek hoztak magukkal egy-egy zacskó aprópénzt, és szétosztották a meditálók között. Aztán egy domb tetejéről szórták szét a szélben a színes cetlikre írt kívánságaikat. Nem volt turista rajtam kívül, sem kínai katona. Ez felejthetetlen élmény volt számomra.

Tibet után merre vitt az utad?

Nepálba. A Himalájában túrázva feljutottam a Mount Everest alaptáborig. Aztán Bhutánba utaztam, amely egy meseország. Az emberek sajátos hitvilágban élnek, például férfi nemi szervet festenek a falra, hogy távol tartsák a gonosz szellemeket. A buthaniak nagyon szeretik a királyukat, annak ellenére, hogy sok mindenben korlátozzák őket. Az egyetlen internet hozzáférhetőség például királyi kézben van, így könnyen ellenőrizhető ki, milyen oldalakat látogat. Csak az a baj, hogy Bhutánban a turista szinte kizárólag azt láthatja, amit megmutatnak neki.

Mégis ehhez az országhoz kötődik az egyik legkülönlegesebb élményed is.

Igen, elvégeztem egy meditációs kurzust (Vipassana), ugyanis mire Delhibe értem, már annyira belefáradtam Indiába, hogy úgy gondoltam, jót tenne tíz nap visszavonulás. A meditációs központban semmire nem volt gondom, viszont szigorú szabályokat kellett betartanom. Egy guru vezette a kurzust, nekem csak be kellett zárkóznom a saját fejembe. Nyolcvanan voltunk, férfiak és nők szigorúan elkülönítve. 4:30-kor keltünk, és 5 órától egészen este 9-ig meditáltunk. Nem szólhattunk egymáshoz, még a szünetekben sem, és sem olvasni vagy zenét hallgatni sem lehetett a tizenegy nap alatt. Szigorúan törökülésben, meditálással töltöttük az egész napot, és csak kétszer ehettünk.

Vigyázni kell a kedves emberekkel - Lapozzon!

következő oldal

  Médiaajánlat Adatkezelésről Jogokról Alapelvek Partnereink Impresszum