2013. május 19. vasárnap - Milán, Ivó

Kostas Hristodoulou 2012. július 07. | 07:03

Evezők összecsapása a Vogalongán A Sánta Timur földjén - Üzbegisztán Istenekkel a hegyen Piros cipellők és apostoli luxus

Karpathos

Az Égei-tenger délkeleti részén, a Kréta és Rhodos között elterülő Karpathos Görögország egyik legeldugottabb része. A sziget közepén magas hegygerinc húzódik, mesés falvakat rejtegetve. Két oldalán, a hegylábaknál kis öblök kristálytiszta vize veri vissza a Nap sugarait.

Karpathosra Athén érintésével érkezünk. 26 °C fogad, ami november végén egyáltalán nem ritka errefelé. A taxi gyorsan és olcsón visz be a sziget fővárosába, Pigadiába. Szállásunk elfoglalása után a házinéni rizzsel és darált hússal töltött cukkini virággal kínál. Hasonló gasztronómiai csodákban egész utazásunk alatt részünk van. Étkezni a helyiek kedvenc tavernájába járunk, ahol az első utunk - jó görög szokás szerint - mindig a konyhába vezet. A szakácsok végigkóstoltatják velünk a frissen főzött ételeket, hogy kiválaszthassuk a számunkra legízletesebbeket. Ebédidőben hosszú órákat töltünk a tavernában, hallgatva a görögök - halászok, hentesek, olíva termesztők - sokszor mulatságos párbeszédeit, akik reggelente friss áruikkal töltik fel a sziget vendéglátóhelyeit.

Karpathos fantasztikus klímája nagy sétákra csábít. A közeli fenyőerdők mentén megcsodáljuk a tengert, a környékbeli lankákon pedig a narancs és az olíva ligetekben dolgozókat figyeljük szüretelés közben. Esténként hol a pigadiai lídón sétálgatva szippantjuk magunkba a fenyőillatú hegyi és jód illatú tengeri levegő keverékét, hol pedig egy kávézóba betérve a zongoristával és a törzsvendégekkel együtt énekeljük az ismert görög nótákat. Közben híres kassosi kecskesajtot és jó karpathosi bort kóstolgatunk.

Az egyik legnehezebben bejárható, de legérdekesebb területet, az Olimpos nevű falucskát a helyiek tanácsára keressük fel. Terepjárót bérelünk, enélkül ugyanis nehezen lehetne eljutni a sziget északi részén található csodálatos hegyi településre. A kacskaringós úton, gyönyörű tájak mellett utazunk. Élvezzük a december elején is virágzó rétek, a lankás hegyoldalak látványát, elnézzük az úton mellettünk lépegető kecskepárt a kis gidával és persze gyönyörködünk a kilátásban.

Az autót leparkoljuk a falu elején, nehezen tudnánk továbbhaladni, ugyanis a főutca nem szélesebb másfél méternél, helyenként még az egy métert sem éri el. Olimpos főterére tartva különböző motívumokkal faragott, régi bejárati ajtók és bizánci kétfejű sassal díszített teraszkorlátok kísérik utunkat, mutatva, hogy egykor remek kézművesek, fafaragó, illetve hangszerkészítő mesterek éltek itt.

Jártunkban-keltünkben megzavarunk véletlenül egy bácsit, aki egy lépcsőn ülve alszik. Neheztelés helyett betessékel bennünket saját 'kafeniójába' (főleg idősebb férfiak által látogatott kávézó), innivalóval kínál, majd sós halakat vesz elő egy kis szekrényből, megtisztítja és az asztalunkra teszi őket. Amíg mi pihenünk és eszegetünk, leveszi a falra akasztott, saját készítésű bőrdudáját, és több mint negyedórán keresztül fújja azt. Két nóta között a világ dolgairól és az antik filozófiáról elmélkedik.

Mielőtt visszaindulnánk a sziget fővárosába, a hegygerincen fekvő falucska nyugati feléről is vetünk egy pillantást a fantasztikusan szép vidékre. Útközben egy népviseletbe öltözött nénitől hanga virágból készített mézet vásárolunk. A népviselet egyébként itt nem turistacsalogató látványosság, hanem az idősebbek mindennapi viselete.

Kos

Kos kikötőjétől a karnyújtásra lévő kis-ázsiai partokat és Halikarnasszoszt, Hérodotosz szülőhelyét (ma Bodrum) szinte úszva is elérhetnénk. A szárazföldi Görögországhoz hasonlóan Kos is sokáig volt idegen kézben. Többek között a perzsák, a törökök, a XX. században pedig az olaszok, majd a németek szállták meg, és csak 1948-tól lett újból Görögország része. A fővárosban barangolva lépten-nyomon klaszszikus, hellenisztikus, római, bizánci és török kori emlékekbe botlunk.

Kost az ókori hajósok a messziről jól látható lombos erdők miatt zöld szigetként emlegették. Ezek az erdők sajnos a hajóépítésekhez szükséges fakitermelés miatt mára már zsebkendőnyi területűre csökkentek. Kivétel a sziget délnyugati részében megbújó "földalatti" fenyőerdő, amely a mellette lévő sík területen állva nem is látható. Az erdő ugyanis egy több száz méteres, homokos talajú lejtő végén bújik meg.

A turisták által is egyre gyakrabban látogatott Kos Hippokratész szülőhelye. A modern orvostudomány atyja számos írásos emléket hagyott az utókorra, melyek közül a legismertebb a Hippokratészi eskü. A rövid szöveget az orvostudomány az etika mérföldkövének tartja, amire a mai napig fogadalmat tesznek a végzett orvostanhallgatók. A legenda szerint Hippokratész diákjait egy platánfa árnyékában oktatta, aminek egy darabja a mai napig megmaradt és a sziget híres turistalátványossága.

Mastichari kis kikötőjéből 40 perc alatt a Kos-szal szemben elhelyezkedő, a szivacshalászatáról ismert Kalymnos szigetének déli fekvésű kikötőjébe érkezünk.

Kalymnos

A 96 kilométer hosszú tengerparttal rendelkező sziget a Kr. u. VI. században bekövetkezett földrengés előtt jóval kiterjedtebb volt. A természeti katasztrófa következtében a Kalymnos és a Telendos szigetek közötti terület leszakadt és a tengerbe süllyedt, így ma Telendos egy különálló kis sziget, amit a görögök többnyire a híres, és nagyon különleges fekete homokos hohlakasi tengerpart miatt látogatnak.

Kalymnos történelme, kultúrája és népi hagyományai közvetlenül kapcsolódnak a tengerhez. Az erre utaló emlékeket a Hajózási Múzeumban vesszük szemügyre. A sziget első írásos említése Homérosz Iliászában található, aki megemlíti, hogy Kalymnos harminc hajót küldött a trójai háborúba. Homérosz eposzában a sziget legismertebb árucikkéről, a tengeri szivacsról is ír. Kalymnos másik híres termékéről, a kitűnő mézről pedig Strabon, az ókori földrajztudós tesz említést.

Ellátogatunk a nyugati parton fekvő festői falvakba: Emporiosba, Masouriba és Mirtiesbe. Ez utóbbi falucska a tavasszal virágzó mirtuszokról kapta a nevét. Van, aki egyenesen a sziklamászás miatt jön a szigetre, hiszen az imént említett falvak mögötti sziklás hegyeken pompás terepet talál. Az évente megrendezett sziklamászó versenyre a világ minden pontjáról érkeznek nevezők. Kalymnos leginkább a szivacshalászatáról és annak kereskedelméről ismert. Régen a szivacshalászok technikai eszközök nélkül dolgoztak, csak tüdejükre és ügyességükre hagyatkozhattak. Később márványból vagy gránitból csiszolt, legömbölyített, 8-14 kilogrammos követ használtak, melynek a végén lyukat vájtak. A lyukon erős zsinórt húztak át, ennek másik végét a csónakban ülő társuk tartotta. A kő segítette a gyors merülést, manőverezést, illetve a fékezést, és biztos támpontot nyújtott a feljövetelnél. A tengerfenéken dolgozó a csuklójára szorította a zsineget, majd a kötél rángatásával adta a jeleket társának.

A szivacshalászok csak 1863-ban használtak először szkafandert. Az első regisztrált szabadmerülést technikai eszközök nélkül a Symi szigetéről származó szivacshalász, Jorgos Hatzisz hajtotta végre Kar-pathos partjainál. Jorgost 1913-ban egy olasz hadihajó mentéséhez hívták. A beakadt horgonyt a meztelenül merülő halásznak 83 méteres mélységből sikerült kiszabadítania. A leírások szerint hét percet töltött a víz alatt, és a megszokottól eltérően, fejjel felfelé, a merülőkövön állva szállt alá a mélybe. Emlékére évente rendeznek szabadmerüléses versenyeket, a hagyományoknak megfelelően búvárruha, oxigénpalack, békaláb nélkül.

Mindenhol eldugott gyöngyszemek várnak ránk - Lapozzon!

következő oldal

  Médiaajánlat Adatkezelésről Jogokról Alapelvek Partnereink Impresszum