2013. május 25. szombat - Orbán, Gergely

Almásy Gyula 2012. július 11. | 05:26

Budapest By Liszt - Fotók Festők, fürdők, fesztiválok - hangulatos Kaposvár Van még remény a Kancsendzöngán? Hippokratész nevében

Brüsszelből hatórányi repülés után kinézek a Gambia folyó mocsaras torkolatára. Igazán békés táj. Leszállás után a fővárosba, Banjulba megyünk kisbuszunkkal, ahol tengerparti szállodában kapunk szállást. Az első meglepetés itt ér: hotelünk igazán szép, kultúrált, ápolt kerttel, medencével és szép homokos stranddal rendelkezik.

Gambia, Nyugat-Afrika egyik legkisebb országa a Gambia folyó két oldalán fekszik, és beékelődik Szenegálba. Az Angol Nemzetközösség tagja, a hivatalos nyelv az angol. Ez azért meglepő, mert az országot körülölelő Szenegál francia gyarmat volt, és ma is a francia hatás érződik az élet minden területén. A helyi legenda szerint a francia gyarmatosítók egy rövid időre őrizetlenül hagyták a Gambia folyó torkolatvidékét, állítólag elszunyókáltak egy kicsit, amit az angolok rögtön kihasználtak, és elfoglalták a területet.

A nyugat-afrikai ország ma igazi muszlim ország, a lakosság 85%-a muzulmán, mindenfelé mecseteket látni. A legtöbben ma is a mezőgazdaságból és a halászatból élnek, de fejlett a kézművesipar, és egyre jobban fejlődik a turisztikai ágazat is. A következő 4-5 évben több új szálloda is elkészül, köztük egy világhírű szállodalánc hotelje is. A közeljövőben összesen kétezer új ággyal bővül a turisztikai kapacitás.

A szállodát elhagyva Banjul felfedezésére indulunk. Az európai szinten kisvárosnak számító főváros épületei egy- vagy kétszintesek, sehol nem magasabbak a pálmafáknál. Ez alól csak a mecsetek minaretjei képeznek kivételt, amelyek Allah dicsőségére emelkedhetnek a házak fölé. A város felé vezető úton megállunk egy közlekedési lámpánál. Pontosabban "a" közlekedési lámpánál. Gambiában ugyanis csak egy ilyen forgalomirányító berendezés van, ezért ez szinte már turisztikai látványosság.

A város utcái porosak, az autók a nyolcvanas évek hangulatát idézik, horpadtak, ütött-kopott mindegyik, csoda, hogy mennek. Itt az sem számít különösnek, ha egy kecskecsorda jön velünk szembe. A Banjuli Nemzeti Múzeum is igazi élmény. Na nem a pazar gyűjtemény miatt, sokkal inkább szegényes egyszerűsége teszi felejthetetlenné.

Kevés hely van a világon, ahol egy 100 négyzetméteres házikóba beleférnek az ország legfőbb kincsei. A hagyományos helyi viseletek mellett itt megnézhetjük azt a ruhát is, amit Miss Gambia viselt 1984-ben, az akkori szépségkirálynő választáskor. A mélyreható kulturális élmények után "elvegyülünk" a tömegben. A helyiek meglepően kedvesek, mosolygósak, de nem szeretik, ha fotózzák őket, azt mondják, a fényképpel ellopjuk a lelküket. Nyugodtan sétálhatunk, a közbiztonság jó, ez nagy szó ezen a vidéken.

A város legizgalmasabb helye a piac. A kínálat elképesztő, van itt minden. A sok esetben számunkra ismeretlen egzotikus gyümölcsök, fűszerek mellett találunk itt kézzel faragott faszobrokat, ajándéktárgyakat, de nem hiányoznak a kínai ipar "termékremekei" sem. A kofák szívélyesek, az asszonyok hátára kötve csecsemők lógnak, és ha úgy hozza a szükség, a szoptatást is megoldják itt, két üzlet között. Nem tudom, genetikailag milyen lehet a helyi asszonyok feje, de az biztos, hogy elfér rajta sok minden. Egy zsák mogyoró vagy krumpli, vagy egy vödör gyümölcs. Nincs olyan, amit ne tudnának a fejükön elvinni.

Banjul másik nevezetessége a diadalív. Ezt Jammeh elnök építtette, miután 1996-ban megszilárdította a hatalmát. Azóta van nyugalom az országban. A diadalívet a párizsi Arc de Triomphe ihlette, és Jammeh elnök franciaországi látogatása után kezdték építeni. Benne kisebb kiállítás van, ahol megnézhetjük azt a sámlit is, amelyről az elnök először beszélt népéhez. A teraszra nemcsak lépcsőn, hanem a város egyetlen liftjével is feljuthatunk. A helyi jegykezelő elmondása szerint, ha a lift elromlik, hívnak egy karbantartót, de ha az ő tudománya is véget ér Dakarból kell segítséget hívni, az pedig egy napi "járásra" van innen. Én inkább gyalog megyek. A teraszról pompás a kilátás a városra, a tengerpartra és a közeli kormányzati épületekre.

Banjultól húszpercnyire, a tengerparton található Serrekunda, az ország fő turisztikai központja. Az Atlanti-óceán finom homokos partján több szálloda fekszik egymás mellett, ezek mindegyike tele van angol, német és francia turistákkal. A szállodák mögött éttermek, bárok várják a pihenőket, igazi nyaralóhelyi hangulat uralkodik. Ez nem csoda, hisz itt gyakorlatilag egész évben szép idő van. A főszezon novembertől júniusig tart, ilyenkor az átlagos középhőmérséklet 27 °C.

A fővárostól nem messze egy krokodilfarmot látogatunk meg, a jóllakott állatokat meg is simogathatjuk. Innen egy közeli nemzeti parkba tartunk, ahol már vadon élő állatokkal is találkozunk. Sétánkat majmok kísérik, de a fő látványosság nem ők, hanem a gazdag madárvilág. Gambiában 560 féle madárfaj honos, az ország az ornitológusok számára valóságos paradicsom.

Csónakba szállunk, a fatörzsből kivájt vízi jármű vezetője fekete, az utasok fehérek. Mintha visszacsöppentünk volna a rabszolgatartó időkbe. Sokan nem tudják, hogy annak idején innen, Nyugat-Afrikából hurcolták el a legtöbb rabszolgát. Alex Haley "Gyökerek" című világsikere állít emléket ennek a borzalmas időszaknak. Kunta Kinteh, a regény főszereplője innen származott, és ma minden gambiai valahol az ő büszke leszármazottjának tartja magát. A hajózás után ránk fér az ebéd, a menü birkából készült pörkölt mogyorókrémes mártásban. A háttérben helyi zenekar tam-tam dobosai és táncosai szórakoztatják a zömében európai turistákat.

Hiába, a fehér ember még ma is az - Lapozzon!

következő oldal

  Médiaajánlat Adatkezelésről Jogokról Alapelvek Partnereink Impresszum