Siófok
CE Plaza Hotel
Wellness élmények, ajándék masszázs utalvánnyal és koktél kuponnal! Májusi nyár aranyat ér- avagy bolondos májusi napok Siófokon! Óriási gyermek játszóházzal!
2 éjszaka szállás, félpanzióval, 2 fő részére
75 200 Ft helyett
32 900 Ft
Részletek
Hozzátette: a KIM több mint 600 ezer forintos támogatása már meg is érkezett, így az ásatást kéthavi szünet után szerdától folytatják a régészek.
A vilonyai Árpád-kori templom fala tavasszal omlott be, ekkor tárult fel az üregben egy alagút, amelyet a helybéliek elkezdtek kiásni, majd a feltárást a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum szakemberei folytatták.
A templom északi falával párhuzamosan találtak egy falat, hasonlót, mint az épületé, valamint a templom szentélye mellett is ilyen falakra bukkantak. Ez azt jelenti, hogy a vilonyai templomot még nem sokkal építését követően, vagy a későbbi századok során, de valószínűleg bővítették - állapította meg május végén a feltárást vezető Pintér László.
Ebben a bővítményben került elő egy kripta, amely teljesen ki van rabolva, sőt az egyik templomfelújításkor meszesgödörként használták, erről tanúskodik, hogy a falán vastagon áll a mész - tette hozzá akkor a régész, aki szerint a kriptában található anyagok és az építés módja alapján "nagyon korainak" vélhető a lelet, feltehetően a középkorban építették.
Pintér László szeretné, ha kibonthatnák a templomon kívüli falakat is, hogy választ kapjanak arra, milyen célt szolgáltak.
A vilonyai Árpád-kori református templom a 13. században épült, írásos dokumentum az építéséről nincs. A gótikus épület szentélye egyenes záródású, melyet kőből készült dongás boltozattal fedtek be. A templom hajójának eredetileg is lapos mennyezete lehetett, tornya valószínűleg nem volt, a mostanit 1796-ban építették.
Forrás: MTI
Időjárás: erre számítsunk
Továbbra is kettős képet mutat Európa hőmérsékleti térképe. A kontinens nyugati felén hűvös, helyenként kifejezetten hideg az idő. Sok a felhő, több helyen esik az eső, és a hőmérséklet csúcsértéke hétfőn Kelet-Franciaországban néhol a 10 fokot sem érte el, de a Pireneusi-félszigeten is csak 15 fok körüli a délutáni hőmérséklet.
Balaton: ilyen még nem volt
A Siófoki-zsilip teljes zárásával, valamint a siófoki belterületi szakasz tározóterének feltöltésével három héttel a zsilip megnyitása után befejeződött a Balaton apasztó célú vízeresztése - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF). A közleményből az is kiderül, hogy emelik a balatoni szabályozási szint felső határát.